2014. április 30., szerda

a kényszerpihenő ólmos testérzete folytatódott miután felkeltem, ennek ellenére úgy gondoltam, hogy jógázom egyet, mert az érzelmi testem nagyon kívánta. az volt az érdekes, hogy izomzatilag teljesen fitten és könnyedén tudtam csinálni a gyakorlatokat, mégis miután felálltam, azonnal visszatért az ólmos nehézség. szinte állni fárasztó volt. ma még kimentem egy végső búcsút venni barátnőmtől, így délutánra és estére teljesen kifáradtam.

2014. április 29., kedd

ma a Veli Bej fürdőbe mentem a legkedvesebb barátnőmmel.. búcsúzóul, mert fél évre elutazik.
gondoltam ez ideális program mind a kettőnknek, hiszen még aura tisztító és harmonizáló mantrákat is zengtünk a kismedencében. testet lelket ellazító élmény volt. a gőzkabinban éreztem magam a legjobban. figyeltem a testem reakcióját, ahogyan az orromon szívom be és fújom ki a levegőt és azt, hogyan érzékelem a forróságot és hogyan tudom befolyásolni a tudatommal ezt az érzékelést. nagyon tetszett.
miután visszaérkeztem műhelykébe, már éreztem, hogy kivett az erőmből.. először, csak mint átlagosan a sok vízben töltött idő után gyengének éreztem magam, később rájöttem, hogy ez még egy kicsit korai volt és az Égiek pihenőre intenek.. estére teljes ólmos nehézség ejtett rabul.

2014. április 28., hétfő

egy hét után

talán a fizikai síkon megnyilvánuló dolgokkal kezdeném, mert azt könnyebb összeírni. tetőtől talpig az egész testem minden részében érzem a tisztulást.
  • az első három nap energetikailag legyengültem, a negyedik nap óta fokozatosan tér vissza az erőm.
  • a 2. nap vettem észre, hogy bőröm megfiatalodott és letisztult az apró magamra vakart hegektől. ez odáig fajult, hogy pénteken szinte egész nap mosogattam és takarítottam, de azóta sem kellett bekenni a kezem.. sima és puha. a körmeim egyenletesebb felszínű és hosszúkásabb alakúak lettek.
  • ugyancsak a 2. napon kezdett felszakadni szerintem a tüdőmből, egy bizonyos váladék, amitő lett egy kis lepedék a nyelvemen, és megváltozott a leheletem is, ami a 7. napra kezdett alábbhagyni.
  • a 2-3. napon kezdtem furcsán érezni a rekeszizmom.. nem találta a helyét az üres gyomor és a tüdőm között. erősen orrot fújni vagy levegőt kifújni szinte kellemetlen érzés volt. pár nap után feltalálta magát és elmúlt az érzés.
  • a 4. napon úgy éreztem, személyre szabom a 21 napos programot, így csak 5 egész napig voltam élelem és folyadék nélkül, és műhelykéből is kimentem a természetbe Bicivel.
  • a 4. napon ki Biciztem a Margit szigetre. miután hétfő éjfél óta minden rutinom, így a mozgást is abbahagytam, ezt a kis menetet igencsak megéreztem főként a vádlimban. óvatosan kellett tekernem, nehogy begörcsöljön. ez az izomállapot a 7. napra fokozatosan elmúlt.
  •  az 5. napon jógáztam, így megsegítette a salakanyag tisztulását.
  • bélésemben egy hete béke és nyugalom van.. a 6. napon elkezdtem folyadékot inni, azóta lett nagy ritkán egy kis glugyogás, de ezenkívül csend és szeretet honol bennem.
  • a 6. napon az orrom picit vérezni kezdett, de pont csak annyira, hogy ha megtöröltem, vagy kifújtam, vizes piros lett a zsepi. 
  • a 6. és 7. napon az MSZA-ban voltam oktatáson egész nap.. ott mindig csodálatos, szeretettel teli energiák vannak, így sokat segített az összehangoló folyamatokban.
lelki szinten nehéz szavakba önteni azt a mérhetetlen Kegyelmet, Szeretetet és Egységet, amiben részem van hétfő óta, napról napra újabb és újabb aspektusait fedezve fel, és amiben megélhetem testem tisztulását, hogy Szellemem Otthona legyen.
  • érzékszerveim kifinomodtak, legerősebben a szaglásom, de a teret és a jelenlétemet is máshogyan élem meg.
  • egyre könnyedebbnek, békésebbnek, csendesebbnek érzem magam.
  • döbbenetes, hogy az étel iránti érzelmeimet mennyire könnyen elengedtem.
  • hatalmas szabadság szele kezd simogatni.
  • talán a legeslegcsodálatosabb az a tapasztalás, hogy VAGYOK.. a VANságban lenni, mert alanyi alapon vagyok.. mert vagyOK aki vagyOK. és ez szavakba önthetetlenül szép.. és mindazonáltal nyilvánvaló.

2014. április 26., szombat

az iskolában fantasztikus energiák vannak.. mindig.
teljesen új érzeteim vannak.. olyan ez, mint testszobrász kezelések után újra tanul járni az ember..
végül is ma van az első nap, a regenerálódás, harmonizálódás.. még olyan megfogalmazhatatlan kavargó az egész.. de intenzív..
jóságos reggeli jóga után fitten és jó közérzettel vizsgálom a folyadékot kapott testem.. jól érzi magát, bár tudja, hogy ez egy kúra.
most hétvégén az MSZA-ban leszek oktatáson. (Metafizikai Szellemtudományi Akadémia)
leírhatatlanul sokat kaptam az iskolától.. többek között a bizonyosságom, amivel nekiindultam a 21 napnak, az is itt kapott termőtalajt a kivirágzásához.
és eljött a nagy nap éjfele.. az első korty italom, amit egy kedves barátom társaságában tölthettem el..
köszönöm!
5 egész napig Isten tenyerén csücsültem egy falat étel és egy korty ital nélkül.
varázslatos dolgokat tapasztaltam meg közben.. és ugyan olyan varázslatos volt az első korty is.
bár lehullott a lepel az ivással kapcsolatos nagy mentális és érzelmi ragaszkodásomról, mindazonáltal még pár napig többet fogok inni, ezzel megkönnyítve testemnek a méregtelenítést..

2014. április 25., péntek

..és közben figyelem magam és vizsgálom érzelmi és mentális kötődésemet az iváshoz..
elképesztő érezni, hogyan töltődök vissza.. szerdán egy kis felseprés, mert hát az világi.. csütörtökön mosogatás és Margit sziget, ma pedig egész nap pakoltam, takarítottam, csak a finomhangolásra feküdtem le egy-egy órára..
új életemet kezdem tisztogatni, rendbe rakni itt a fizikai síkon is.. bár ez leginkább a konyha.szekciót érinti, azért egyéb restanciáimat is megcsináltam, egy kis leraktározott energia felszabadítás jutalmával egybekötve.
tegnap este, a negyedik nap végén, elég megdöbbentő dolog jutott el tudatomig.
az, ha nem eszem, az szinte normális, egy évvel ezelőtt volt hasonló periódusom öntudatlan, bár akkor kevesebb tudásom volt ezekről korlátlan lehetőségekről, és hittem, hogy ennem kell, hogy éljek.. így a nem evés és az evéshez társított erős érzelmi és társasági kötelékeknek már tudatában voltam, így könnyen tudom kezelni és korrigálni..
DE az IVÁS, a folyadékbevitel milyen mérhetetlen mélyen belénk van ágyazódva, az valami döbbenetes. tegnap este óta ezen morfondírozok, és figyelem gondolataim és arra kapott testi és lelki reakcióim.. elképesztő mély programok futnak bennünk. és ha nem eszem iszom 4 napig, meg ma is, akkor soha nem tapasztalom meg.. hála

a jóga csodája..
hétfő óta felhagytam minden napi rutinommal és csak a pillanatnak éltem.. de energetikailag napról napra fittebb vagyok, így ma reggel arra gondoltam, hogy megcsinálom a légzőgyakorlatom és a jóga sorom.. elmondhatatlanul jól esett.. testem hiányolta már nagyon a mozgást. meglepett, hogy a jóga jobban ment mint előtte.. hajlékonyabb lettem.. egyetlen egy ászana okozott nehézséget, az eke, mert a kis hasizmaim elkényelmesedtek.
ééés hétfő óta újra voltam nagyvécén. két napja éreztem, hogy majd valamikor jönni fog, de a jóga megtette azonnali felfrissítő hatását.
hmm.. érdekes.. hajnali 1 órakor feküdtem le, utána még sokáig forgolódtam, de 5:17-kor kipattant a csipám, és fitti.paldi módján érzem magam.. lehet, hogy ez már a lecsökkenő alvás igény? mert volt már, hogy 5 óra körül magamtól keltem.. igazán remek dolog.

2014. április 24., csütörtök

micsoda mennyei gyöngyszem ez a város közepén, amit mi Margit szigetnek hívunk..
lényem korlátlanságának erős gátját éreztem a bezártságban, ezért úgy döntöttem, nem követem tovább a könyvben leírtakat.. (itt hivatkoznék az előző bejegyzésben idézettekre és a korábban ecsetelt saját megérzésemre)
lelkem jól érezte mit kell tennie. az a mérhetetlen szeretetet, amit Földanyánktól kaphatunk, az ő összes színében illatában és szubsztanciájában, mennyiségében is megfoghatatlan.. csak van.. mindenkinek.. az Egynek.
tegnap este fejeztem be Jasmuheen: Táplálékom a Fény című könyvét.. a végén találtam egy részt, ami teljesen megerősített azon megérzésemben, miszerint ez az egész csak programozás kérdése, és minden megy magától, persze attól függően, ki milyen kapcsolatban áll a Felsőbb Énnel. valójában ezt is tapasztaltam, amikor már jóformán egy hete elkezdtem magam programozni, és éreztem a hatását.. de az még a kitűzött 21. előtt volt, így szociális egységet képeztem az evések alkalmával.. bár nem éreztem szükségét..
miután rájöttem, hogy a remegésem és az izomgörcsöm pusztán az elmém félelme volt a könyvben leírt lehetséges lehetőségektől, elkezdtem jobban figyelni a kapcsolatokra és magamra.
ma már mosogattam is, ami elvileg világi dolog, és azzal nem lenne szabad foglalkozni. de megbizonyosodtam róla, hogy ez nálam a bensőmből jövő szeretet kapcsolat minden egyes megsűrűsödött energiával.. legyen az tárgy, növény vagy ember. én így működöm, és ennek átadása a feladatom. innen nézve nem szerencsés bezárni magam 3 hétre. hiszen a program már fut.
az idézet Jasmuheentől: ".. Ahogy egyre több és több ember kutatja lényének korlátlan természetét, az út egyre könnyebbé válik, az élő példák egyre nyilvánvalóbb hatást gyakorolnak a többiekre, ezért egyre hétköznapibbá válnak ezek a dolgok. Mivel "kozmikus médium" vagyok (olyan ember, aki telepatikusan kap és továbbít üzeneteket sok dimenziós módon a különféle lényeknek), tudtomra adták, hogy a bolygónkon történő átalakulásnak és a finomabb vibrációk hatásának köszönhetően, már senkinek sem feltétlenül szükséges végigcsinálni ezt a 21 napos folyamatot. Egyszerűen elhatározhatjuk, hogy megengedjük az egyetemes életerőnek, hogy fenntartson bennünket és ez így is lesz, mivel az energiamező ereje megnövekedett. Ennek sikere attól függ, mennyire tudod irányítani a molekuláris szerkezetedet és a saját isteni valódba vetett bizalom és hit szintjétől. .."
ma kimegyek sétálni, felkeresem Földanyát..
Jó reggelt! kicsit fittebb és energikusabb vagyok ma.. az estéről nem emlékszem semmire, csak néhány álom maradékra, és az sem a Szellememmel kapcsolatos.
az a gyanúm, hogy ez tegnap késődélután felé történt meg velem a meditálás közben. azt éreztem/láttam, hogy a belső énem felszáll belőlem dimenziókon és univerzumokon keresztül repülve, míg egy kedves, ismerős tenyérben és az Őt körbevevő Egy energia szubsztanciában, térben találtam magam. majd körbevettek vakító fénylények és valami rítust táncoltak körülöttem, és bizonyos ritmusra hozzám is értek. majd amikor befejezték, leereszkedtem. gyönyörű volt.

2014. április 23., szerda

ma már mécsest is gyújtottam és kencés barátnőmtől kapott levendula vizet is kiöntöttem egy tálba, hogy párologjon.. mostanra kellemesen belengi a környezetét.
fizikai testem megtisztítottam a ma estére.. remélem tudatában leszek Szellemem távozásának.. ha nem, akkor álmomban őrzöm meg..
boldog vagyok és könnyed. csak önmagamhoz képest erőtlenebb, de éber.
igazság szerint 21. előtt féltem egy kicsit, hogyan fogom megállni a sok finom mag és mazsola jelenlétét a szekrényben, és a finom műhelyke csapvizet.. már csak ezért megérte az eddig eltelt alig 3 nap, hogy megtapasztaljam az elme eme mérhetetlen és valóban korlátlan programozhatóságát..
nem vagyok éhes, nem vagyok szomjas, bár ehetnék ihatnék, de nem teszem.. elképesztő..
hálás vagyok a Mindenségnek, hogy ekkora kegyelemben tölthetem ezeket a napokat.
az elmúlt 20 évben nagyon sokat változott a Föld és az emberek energetikája is.. főleg, aki később született.. így nagyon sokat számít a meggyőződésem, ami hangolt erre az állapotra.
ma már lassabban telik az idő és egy kicsit energikusabbnak is érzem magam.
KÖSZÖNÖM
nahát.. most volt először pisilési ingerem.. (ezt leszámítva csak azt a bizonyos Irányelvek második rész elolvasásakor volt, de ott az elmém ijedtségétől minden távozott) és ezeken kívül egyszer még pisiltem, kíváncsiságból ráültem a hápira, és jött. ..lehet, hogy még egyszer, de ebben nem vagyok biztos.
további érdekesség, hogy tegnap délutánra már szabályos nehézséget okozott a köpés, mert cukorral felvert tojásfehérje állagú lett a dolog. viszont mára visszahígult.

2014. április 22., kedd

ma már egy kicsit energikusabbnak éreztem magam a tegnaphoz képest. bőröm elkezdett megfiatalodni, a magamra vakart pötyi hegek potyognak le..
egyedül ez a slejmolás olyan furi.. bár szerintem ez a tüdőmből tisztul és szabadul fel, mert így érthető, és az orrommal, torkommal nem is érzek semmit.
a kezdeti reszketést és a ma reggeli izomgörcsöt leszámítva mérhetetlen békességben vagyok. mint aki Isten tenyerén csücsül. nem érzek sem éhséget, sem szomjúságot.. egyetlen kellemetlen dolog van, az pedig ilyen slejm szerű dolog, amit ki kell köpjek.. bár nem olyan undi, de azért akkor sem nyelném le, ha bármit is lenyelhetnék. így rendszeresítettem az ágy mellé egy köpőtálkát. gyengébbnek érzem magam, de állítom, ez is csak az elmém műve.. a '90-es évek óta sokat változott a világ.. nagyon sokat.
minden meditációm álomba fullad.. nem tudom melyik dimenzióban, de nagy munka folyik..
tegnap délután azt hiszem nem is néztem többet az órára..
ma reggel 5 órakor keltem.. szellőztettem, elmentem pisilni.. igazán békességben éreztem magam.. majd jött a gondolat, hogy ma a második nap van.. elkezdett zsibbadni a kézfejem.. becsuktam az ajtót, biztos ami biztos. utána életemben nem tapasztaltam még ilyen görcsölést. ha nem mutatok fityiszt, szétvájja a körmöm a kezem.. elkezdtem imádkozni, hogy múljon el.. amikor azt a bizonyos MOST szót is beleraktam, kezdtem érezni.. és közben arra gondoltam, ezt csak én teremtem..
sikerült, megnyugodtam, bele is aludtam.
elfelejtettem az ébresztőt kinyomni, az nyolckor szólt.. békével keltem és résre nyitottam az ablakot, hogy mindig legyen friss levegő.

2014. április 21., hétfő

még tegnap éjszaka elolvastam az irányelveknek azt a bizonyos második részét.. elképesztő volt tapasztalni, ahogy abban a pillanatban megszűnni nem bíró izom remegés jött rám.. csak a könyv tovább olvasása hozott enyhülést, amikor mankót adott elmém megzabolázására..
14 órakor keltem.. úgy érzem nagy munkák folytak addig.
már most zsong és zsibbad a fejem.. a szándék energiája nagyon erős..