egyik szemem sír, a másik nevet.. csak tudnám, hogy melyik miért.. mert a legnagyobb tragédia, aki a plankton létsíkon vegetálva, elkáprázva a technikai fejlődés talmi csillogásától, észre sem veszi, hogy valami baj van a világban.. végzetesen nagy baj..
ennél csak az a nagyobb tragédia, hogy aki az embrionális létsíkon megrekedve vergődik és mentális szemetével, tévképzeteivel hányja össze a környezetét és nem akar megszületni, hanem mindenáron az inkubátort húzza a fejére, csak még egy kis biztonság, munkahely, főnök, mindegy ki, csak valaki, aki megmondja merre legyen arccal, csak még egy bebiztosítás, még egy oltás, mindegy, hogy melyik csecsből cumizva ki, baloldalról vagy jobb oldalról, amelyik a szebbet hazudja, csak valamelyiket kapja meg, valamelyikre kösse rá magát, önként nyújtja a nyakát a pórázhoz, legyen az bármi nyomkövető, okos óra után jöhet a chip, mert ha nem, fél az egyedülléttől, fél az éhenhalástól, fél a háborútól, fél a migránstól, fél a vírustól és fél mindentől, amit az orra elé tesznek.. szenvedés függőség.. mindegy mitől, csak lehessen rettegni.. a negativitásban tocsogni..
csak felnőni nem.. csak emberré válni nem.. nehogy önálló gondolatai, tettei legyenek amiért felelősséget kell vállalnia önmaga előtt.. az Élet előtt..
 |
| .. |
