a színpadon..

szemlélem elmém színpadán a gondolatok, s érzések táncát..
azonosultságom mértékében süppedek a szerepek mélyére, valamint köz.ép.pontom közelítésével távolodok a szemlélő pozíciója felé, s fénylenek át hagymahéjaim, melyeket magamra halmoztam élete(i)m folyamán, hogy a tudat ragyogó fényében átvilágított szépséges színjátékok megismerésével leolvasszam mag.amról mindezen súlyokat, csökkentve a lényemből áradó fény fénytörését..
hálásan köszönök minden áldottan teremtett körülményt, ami ezeket a tapasztalásokat a létbe hívja, s tükrében kíméletlenül szembesít az eddig elodázott feladatokkal.. köszönöm..

..

tulajdonságaink, mint magok..

összes tulajdonságunk - legyen az jónak, vagy rossznak címkézhető - csak akkor nyilvánul meg a maga természetességében a környezet felé, ha önmagunkon, önmagunkkal is működtetjük..
hiába vagyunk kedvesek kifelé, ha befelé, magunkkal nem.. akkor a kifelé kedveskedés is csak egy kompenzálás, egy megfelelni vágyás valamiféle elvárásnak..
amint lényünk legmélyéről indulva magunkhoz kedvesek vagyunk, sejtszinten a viszonyulásaink közé emelkedik ez a tulajdonság, s ragyogó áradással simogat meg mindenkit válogatás nélkül, aki a környezetünkben van..
így minden körülmény gyönyörű tükröt tart nekünk, hogy meglássuk árnyékos területeinket, amiket a fénybe emelhetünk a felismerés tudatosításával..
sorra vehetjük, vagy egyszerűen megfigyelhetjük mely tulajdonságokra leszünk figyelmesek, minek a hiányára, vagy többletére van affinitásunk.. a megértésre, a türelemre, a segítőkészségre, vagy a rosszindulatra, türelmetlenségre?
ami belülről fakad, az nyilvánvaló.. természetes, áradó, magyarázatra nem szoruló..
köszönöm..

tulajdonságaink, mint magok, csüngenek lényünkön.. mink van, azt vetjük, s aratjuk..

nincs jövőnk, csak jelenünk

nincs jövőnk, csak jelenünk.. kemény szavak, de valósak.. az igazság csak egyszer fáj, és ismerete felszabadít.. ember ennél szebbet nem is mondhat, máskülönben csupán álmodozunk a közös jövőről, amit a múltból táplált gondolati mintákból az elménkben töltött súlyos időkben hívunk létre.. viszont a jelenlét ragyogó fényében megszentelődik a létezés minden pillanata, mely épphogy megnyilvánul, tova is illan az örökkévalóság szövetében..
létünk ezen érzékelése lüktet és pulzál, s oly természetes, oly nyilvánvaló, hogy nem visel el semmilyen programozottságot, vagy elme szintű viszonyulást.. spontán árad az egyén legmélyebb fénylő lényéből, mely magába foglal mindent..          köszönöm..

minden egyes csepp minden egyes pillanat..